Aggodalom-pagoda

0
1259

Az anyasággal egyidős az aggodalom. Amint belefeledkezel babád első pillantásába, megpecsételődött a sorsod. Vége az önfeledtségnek, egy darabig (mondjuk a gyermek 50 éves koráig) az aggódás végigkíséri majd az életedet. Sikó-Barabási Eszter írása.

Kezdjük mindjárt az elején, az evés-ürítés témakörnél. A diszkrét változat az, amikor anya-apa a húsleves felett beszéli meg az aznapi fontosat, vagyis, hogy a babának volt-e széklete, és ha igen, milyen volt az állaga, színe, ésatöbbi… De az aggódóbajnokoktól nem idegen akár egy kakinapló-gondolata sem, amibe –  idő híján, hiszen egy kismamának nincs ideje, hogy is nézne ki, ha lenne… – sokféle barna ceruzapöttyel szemléltetné az aznapit… A barna ötven árnyalata – ez lehetne a füzetecske címe.

Aztán milyen ésszerűnek is véljük, ha a csecsemősírás miatt aggódunk! Utána meg amiatt gyötör a lelkifurdalás, hogy gyermekünk négyéves koráig főműsoridőben egy bűzös gumidarabot rothaszt a szájában…

A szoptatás köré egész aggodalom-hálót bogozunk.

Ha nem szopik, kezdődik az önmarcang. Micsoda anya vagyok, tőlem éhen halhatna, nem ütöm az átlaganya szintjét sem, biztosan nem is szeretem a gyermekemet… Ha szopik, az jó.

Ha éjjel is, akkor a fene ette volna, mikor alszom már egy jót… Nem is beszélve az elővigyázatossági szabályokról. Szoptatás alatt vannak tabutémák. Társalgáskor kerülendők – saját selyemblúzunk érdekében – a következő szavak: csőrepedés, szökőár, pezsgőbontás. Ez csupán egy hevenyészett montázs, mert bármi kiválthatja a tejáradást, amitől tartunk.

Aztán az alvással kapcsolatos aggodalmaink. Miért alszik csak ennyit? Miért alszik még mindig? Ide a zsebtükröt sebtibe!

Közben eljutottunk a porontyunk intézményesítéshez, és éjt nappá téve aggódunk semmiségekért, miközben valódi veszélyek fenik a fogukat palántánkra. Ne attól rettegjünk, hogy kétévesen nem beszél, hanem attól, ha négyévesen azt mondja: Olvasd csak nyugodtan a mesét anya, én addig megnézek egy rajzfilmet! Attól is óvhatjuk, hogy tízévesen azt higgye, sportosabbnak néz ki, ha trikójára nagymacskát, lovacskát hímeztek, vagy hogy népszerűbb attól, ha ölében bájfónt cirógat…

De leginkább attól féltsük, hogy nem meri kimutatni, kimondani, megölelni, bevallani, belevágni, lezárni, visszauasítani, átélni.

Ne csak aggódjunk, rettegjünk attól, hogy langyos lesz (mégcsak nem is meleg!). A langyos semmire sem jó, az Isten is kiköpi. Az igazán fontos dolgokat csak teljes intenzitással szabad kimondani, megélni. Szeret. Gyűlöl. Meghal. Nem véletlen, hogy nincs is gyakorító képzőjük ezeknek az igéknek. A szeretgetés infantilis szóerőszak, gyűlölgetés nincsen, a haldoklásnak meg kábé annyi köze van a meghaláshoz, mint annak, hogy szálbugyiban állok a szekrény előtt, ahhoz, amikor teljes díszben kilépek az ajtón.

Szóval, ha bárki azt mondja, aggodalomra semmi ok, téved. Ok van, sőt, csak az van. De jobb lett valaha attól bármi is, mert aggódtunk miatta? Boldogabbá tettünk-e bárkit – önmagunkat is beleértve – azzal, hogy aggódtunk érte? Amikor féltek valakit, valójában félek. Féleleműzőnek meg jó a fütyörészés, vagy mondjuk az, ha kimondjuk, kimutatjuk, megöleljük, bevalljuk, belevágunk, lezárjuk, visszautasítjuk, átéljük…

Sikó-Barabási Eszter

eszter

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ