A haza ott van, ahol félelem nélkül beszélhetünk az anyanyelvünkön. Ott, ahol a jóságos Isten hinni engedi, hogy jönni fog egy jobb kor, ahol igazságot szolgáltatnak, és visszaadják a becsületünket, ahol nem neveznek hazátlanoknak minket, ahol jogunk van a méltányos és egyenrangú bánásmódhoz. A 101. születésnapjához közeledő Blénessy Jenővel Gyéresi Júlia beszélgetett.

       Blénessy Jenő még mindig reménykedik, még mindig szenvedélyesen bízik abban, hogy ami elveszett, az valamiképpen visszatérül, mert az nem lehet, azt nem hagyhatja a Fennvaló, hogy annyi véráldozat, annyi emberáldozat hiábavaló legyen. Az 1916-ban Gyergyószentmiklóson született Jenő bácsi március 13-án lesz 101 éves, szelleme ma is friss, beszéde tiszta és érthető, a mesélő kedve egy pillanatra sem lankad. Amíg mesél, felesége – a 89 esztendős Erzsébet – féltőn figyeli, van-e valamire szüksége: ivóvízre, zsebkendőre, segítő karra.

      Blénessy Jenő 1933-ban a gyergyószentmiklósi főgimnáziumban érettségizett, 1937-1940 között munkaszolgálatos katona volt a román hadseregben, majd 1940-1945 között a magyar honvédségnél szolgált. Az 1945-1948 közötti éveket hadifogságban töltötte, Kievben. Szabadulása után feleségül vette Csavar Erzsébetet, két fiuk született: Jenő és Géza. Nyugdíjazásáig a gyergyószentmiklósi Villamos Műveknél és a lenfonódánál tisztviselőként dolgozott. A Kolping Legényegylet és az Erdélyi Kárpát Sportegylet tagjaként tevékeny résztvevője volt a város művelődési és sportéletének. A Mikó-vártól Darnicáig című emlékirata 2006-ban jelent meg Csíkszeredában, és a fia, Blénessy Géza jelentette meg édesapja kilencvenedik születésnapjára.

      Hagyjuk, hadd meséljen maga Blénessy Jenő nekünk élményekben és megpróbáltatásokban gazdag életéről a 101. születésnapja küszöbén: ,,A születésem egybeesett az első világháború éveivel. Az édesapám tüzér megfigyelő tiszt volt, ami azt jelentette, hogy a front legelső vonalán figyelte távcsővel, és közölte telefonon, hogy a magyar tüzérség lövése a muszka hadseregnél hol ül – előbbre kell, hosszabbra, jobbra, balra -, tehát irányította a célozást. Olyan helyen kellett őrködjön, ahol védve volt a látástól. De egy véletlen baleset folytán pontosan arra a bükkfára esett egy ellenséges lövedék, ahol ő volt, s kidöntötte a fát. Apám harminc-negyven métert zuhant, súlyos sérüléseket szenvedett, úgyhogy hat hónapig meg sem tudott szólalni, megszűnt a beszélőképessége. Csak írásban érintkezett a családjával. Én akkor olyan kétéves lehettem. Aztán jött a város kiürítési parancsa, mert úgy tanácsolta a magyar hadvezetés, hogy a fosztogatások, rablások és gyújtogatások elől jobb, ha a lakosság visszahúzódik, ki a hegyekbe, a pajtákba.

A menekülőké volt az országút, azon mehettek és jöhettek, s a magasságos ég volt fölöttük a meleg családi otthon helyett.

Édesapám később belehalt a sérülésébe. Én mint 14 éves diák a Szent Miklós Főgimnázium tanulója lettem, ott érettségiztem ’33-ban. Ma ez az iskola Salamon Ernő nevét viseli, amivel én nem értek egyet. Aztán kitört a második világháború, Hitler Übermensch szemlélete és annak brutális alkalmazása több mint 73 millió áldozatot követelt az egész világon. Ugye ő azt mondta, hogy a világszerencsétlenségnek a zsidóság az okozója, és hát ezért ki kell irtani őket, úgy, ahogy minket is próbáltak kiirtani, és majdnem sikerült is. Itt nem célzok másra, mint arra a négyezer magyar leventére, akiket tarkólövéssel vagy sortűzzel végeztek ki 1942-ben – még mindig nem lehet tudni hogy -, nemzetünk fiatal reménységeit. Én még mindig várok egy hivatalos nyilatkozatot erről Putyintól, amiben beismeri, hogy emberirtás, népirtás történt. Ha a beismerés nem is hozza vissza az áldozatokat, de akkor is azt mondom, hogy legalább egy körömfeketényi becsület van benne, mert a beismerés már a megbánás jele.

A történelem sajnos nem az igazság mentén halad, aki ahogy akarja, olyan színűre festi, olyan ruhába öltözteti, és aki hatalmon van, olyan eszmékkel uralkodik, ahogy neki megéri.

A szándék az elején jó, ezt láttuk Teller Ede esetében is, aki kezdetben azt hitte, hogy az atommaghasadás felfedezése az emberiség javát fogja szolgálni. Van szív, van lélek, van elmélet, de ki felel azért a több mint 300 ezer ártatlan áldozatért Hirosimában és Nagaszakiban? Akkorjában azt hangoztatták, hogy az Enola Gay pilótája beleőrült, amikor megtudta, mit tett. Hát nem is lehet ilyesmit ép elmével túlélni. De ma is ugyanaz a vérengzés folyik, mint az atombomba ledobásakor.”
Amikor Jenő bácsit a szülővárosáról kérdezem, elérzékenyül, lokálpatriotizmusa megható: ,,A városunk az szerintem az európai műveltség végvára volt, és ma is az. Menjünk a Pongrác tetőre, az nem egy vízválasztó, hanem az egy nemzetiségi választóvonal, határ, onnan arrább van Moldova, és errébb van Erdély. És hát tudja az isten, hogy hozta a történelem, hogy ezt a két népet egymás mellé tette. Egyedül Deák Ferenc, a haza bölcse volt az, aki mindenáron védte a nemzet érdekeit, és azt akarta, hogy alkossunk egy közös államot. Kiegyezésterve készen állt,  biztosítani szerette volna a magyar korona országainak teljes önállóságát és az alkotmányosságot. A román-magyar perszonálunió sem valósulhatott meg, utópia maradt.”

unnamed

A mai fiatalok életéről, helyzetéről a következőket mondja: ,,A mi ifjúságunknak is megvolt a saját maga problémaköre, gondja, vallása, és a mainak is megvan. Én csupán egy dolgot róvok fel a világnak: a gyermekektől elvettük a gyermekkort.

Interneten játszanak, magukra vannak hagyva, nincs egy édesapa, nincs egy édesanya, nincs egy ölelő, cirógató kéz, nincs egy nagytata, aki őket a térdére veszi, és mesél nekik, lovagoltatja őket. Egy nagyszülőnek az egész világot jelenti az unokája, és nincs mód együtt lenni.”

A feleségével több mint 67 éve élnek együtt, Erzsike néni csodaszép szemei megnyugtatóak, bölcsek, hangja kellemesen szól: ,,Két-három nappal a fogságból való hazatérését követően ismerkedtünk meg május elején, 1948-ban. Jenő három évig volt határvadász zászlós, frontharcos, utána meg három évig hadifogoly a kievi lágerben. Kint voltunk a Csíky-kertben egy barátnőmmel, és ő is jött a nővérével. Megtetszettünk egymásnak. Több hónapig udvarolt kitartóan. Rá egy évre, pünkösd vasárnapján volt az eljegyzés. 1949. szeptember 17-én pedig az esküvőnk. Nem úgy mint manapság, hogy egyből összebarátkoznak, és már együtt is élnek. Annak idején komolyan gondolták a házasságot, nem volt annyi válás. Szeretet, hűség, kölcsönös bizalom, erre épült a közös élet.”
Kíváncsi vagyok arra is, hogy Jenő bácsi szerint mi a hosszú élet titka, minek köszönhető szellemi frissessége, nem szűnő érdeklődése a világ dolgai iránt. ,,Rendes, egészséges étkezés, italban határt ismerő, saját magát fékező mértékletesség. Testmozgás. A háborúban is minden reggel elvégeztem az öt perces bemelegítést. Minden túlzást kerülni kell. A régi görögöknek volt egy mondásuk: Gnóthi szeautón! Ismerd meg magad! Ha az ember tudja, hogy a szervezetének mire van szüksége, akkor aszerint él.”

      Amikor a fiaira emlékezik, megszomorodik a hangja: ,,Mindkét fiunkat tragikus körülmények között elveszítettük, s aztán maradtak az unokák. Öt unoka és négy dédunoka. Három unoka Kolozsváron és kettő Magyarországon. De jönnek látogatóba, elbeszélgetünk. Sohasem szóltunk bele gyermekeink sorsdöntő elhatározásaiba. Bíztunk bennük, tudtuk, hogy tisztában vannak cselekedeteik súlyával. Jó, ha az embernek az otthonában is, a lelkében is rend van. Mindig attól féltem, hogy a Közös Európa, a jó érvényesülés ígérete elviszi az unokákat. Olyan sokan elmentek, szegényebbé vált Erdély. A hetvenedik érettségi találkozónkat is egyedül ünnepeltem 2003-ban. Ültem magamba roskadva, és arra gondoltam, hogy vajon, hány reggelem lesz még. Azóta eltelt több mint tizenhárom év. Vagyok, mert azt rendelte az Úristen, hogy ezer poklokat átvészelve is, legyek.”

Gyéresi Júlia

Gyéresi Júlia impressumhoz

MEGOSZTÁS

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Isten éltesse még sokáig Jenö bácsit és feleségét hogy tudjon örülni az unokáknak,dédunokákNAK és a menyét,hogy tudja segiteni és megfelelö körülményeket biztositani ebben a szép korban.Csendes -békés éveket kivánok

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ