Ha magyar szülőként gyermekünk lesz, természetes, hogy megpróbáljuk őt is magyarrá nevelni. Kezdjük mindjárt a névadásnál. Nemzeti identitását segíthetjük, ha egy egyszerű, szép magyar nevet választunk. Nem kell feltétlenül a turulterelő korig visszanyúlnunk névkereséskor, de képzeljük el borzadozva, amint a kokárdás ünnepen felharsan: És most Kovács Androméda elmondja a Nemzeti dalt! Eszter írása.

Most már neve van a gyermeknek, tehát jöhet a fürdetés. Itt nem a kamillás-langyosvizesre gondolok, hanem a nyelvben pancsoltatásra. Mi is így tettünk, fiunk lubickolt a mondókák, etetők, altatók duruzsoló közegében. Sose gügyögtünk neki, nem selypegtünk, de egyfolytában beszéltünk hozzá. Nyelvünk lüktetésében ennek a csodálatos világnak az állandó alakulását érezhette meg. Tetszik vagy sem, a helyes beszéd átadása főként az anya felelőssége, nem hiába szólunk anyanyelvről. Én is elmondtam hát neki, hogy éppen mi jár a fejemben vagy a paprikás csirkébe. Volt Bóbita meg Varródani, kisbalázs rogyásig, hogy fiunk már a szerepeket is innen választotta: Én vagyok a tűzoltó, apa a katona. Anya, te meg a vadakat terelő juhász. (Nem is sejtette, milyen találó e szereposztás…)

Ám hiába álmodsz neki névreszóló altatót, hiába találsz ki mondókát a lépcsőmászásra is, s hiába száműznél szíved szerint mindenkit, aki suk-sükölve beszél a gyermekedhez, egy napon szembesülhetsz a keserű ténnyel, hogy mindez nem elég.

A minap kisfiam rábeszélt egy tizensokadik mackóra. Jó, bevallom, gyengém a maci… Mindegyikük egy egyéniség, ami mondjuk plüssnyulaknál, vagy netán egy plüs-shreknél ritka. Ráadásul Samu e szavakkal ráncigálta elő a kismedvét:

– Anya, ez a maci szeret tégemet. Látod, mosolyog! – így aztán a mackó minden cécó  nélkül velünk jött. Otthon nevet keresgéltünk neki.

– Legyen Brumi, Dörmi, Barnabás, vagy esetleg Pisze? – ajánlottam, de Samu csak ennyit szólt:

– Charlie mackó.

Elsötétült előttem a világ, de próbáltam menteni a menthetőt.

– Jó, akkor hát hívjuk izé… Karcsimacinak, az pont Charlie magyarul.

Ám fiam hajthatatlan volt, Charlie mackó, s punkt um. Azon töprengtem, hogy kerül a mi kis csiribirizabszalmás, ecki-pecki-tengerecki világunkba egy Charlie mackó. Más szóval, hogy hol rontottam el? Aztán beletörődtem, elvégre családunk magyarsága csak megbirkózik egy darab Charlie mackóval. No meg amikor majd lányunknak Barbie babája lesz, arra se fogjuk azt mondani soha, hogy Barbara. Legyünk nyitottak!

Köztünk maradjon, de a biztonság kedvéért azért holnap a gyerekekkel együtt kiviszem Charlie mackót is az ünnepre. Lásson huszárt, zúgjon a fülébe Gábo Ráron rézá-, gyújtson gyertyát, érezze a hangulatot. Lehet, hogy akkor éppen ő lesz az, aki egy idő után kérni fogja kis gazdájától a névváltoztatást.

Sikó-Barabási Eszter

eszter

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ