Az én hősöm Anya!

0
994

Illusztráció: Karda Zenkő

Minden anya cukorbabát nevel, vagy kislányt? – teszi fel jogosan a kérdést Eszter, és adja meg a választ írásában.

Nézem a gyermekeimet. Jó, ebben egy anyánál semmi szokatlan nincsen. De most nemcsak népiesen gyönyörködöm bennük – hogy aszongya, egyik szőke, a másik barna, a harmadik csodaaaszép, a negyedikről nem is beszélve, aki annyira belém bújik a nap nagy részében, hogy nem látom –, hanem elmélázom az alvó buksik fölött. Látom a jövőjüket. Aranyhajú fiamét, aki háromkirályfis tettvággyal veszi birtokba az életet. Elkapja a grabancát, hiába kapálózik a kis nagybetűs… Ugyan mit taníthatnék a kisfiamnak? Inkább tőle kellene ellesnem néhány életvezetési trükköt. Lányaimnak viszont meg kell majd harcolniuk minden sikerért az életben.

Most komolyan, már magzat-korukban hátrányos megkülönböztetés éri őket.
Hányingered van reggelente? Biztos lány lesz.
Jól kiteltél, nagy a pocak. Biztos lány…
Savad van? Hajasbaba… Biztos lány.

Térségünkben pedig még ez a biztató sértés is felröppenhet:
Nem baj, ha lány, hátha a következő gyermek lesz.

Alig születik meg a lánygyermek(!), máris beletuszkoljuk fodros, szevaszmacsek-márkájú lakkcipőbe, és a velejáró rózsaszín napszemüvegbe. Következik a kínzás. A szépség örvén babánk fontos akupunktúrás pontjait roncsoljuk. De jól áll a fülbevaló, látszik, hogy kislány! Naná, hogy látszik! Egy kilométerről kiszúrtam a jajvörös babakocsit ciklámen esernyővel, na meg a cukorrózsaszín koktélruhát a babán. De ha egyszer tetszik a kislányomnak a piros! – védekezünk. Nyilván tetszik, mert a csecsemők az élénk színeket kedvelik. Tegyünk csak a kis Tashubatöhötöm ágyába két labdát, egy kéket meg egy pirosat. Fogadjunk, hogy a pirosat választja. Ó nem, most ne rohanjunk gyorsan babapszichológushoz, hogy a kis Tashubatöhi hajlamait még időben sínbe tetessük! Ez normális. Még az is, hogy szöszke fiam szereti a hajcsatokat, s néha szoknyát húz, mert neki az is jól áll.

De folytassuk a kislányokkal. Pár szétvert lila csörgő és viharvert pink szőrnyúl után máris az óvodáskor következik: barbis wc-szűkítő, flitteres kispárna.

Az iskolában a padtól a tábláig tartó kifutón sem mindegy, hogy miben riszálják lányaink. Sminkben-glóriában. Végül serdülőkorra már sikerül széttrancsírozni az egészséges énképüket.

Kislányaink minden energiájukat arra pazarolják, hogy tűrhető, vagyis fotogén torzót kínlódjanak magukból, miközben teljesen átsiklanak a lényeg fölött. Aztán beiratkoznak egy test- és műkörömépítő egyetemre, és boldogan élnek míg…

No álljunk csak meg egy szóra. Ki mondta, hogy minden anya cukorbabát nevel?! – förmedhetnek rám joggal. Rendben, lássuk hát a másik lehetőséget is. Megszületik a kislány, szolid elefánt-, esetleg babérlevélmintás bodyban oázik, dehogy pirosban! Fülbevalót? Minek? Majd lövet, ha akar, vagy teszünk csiptetőset, ha dédimamához megyünk. Biohomokszínű babakocsi, cseresznyemagvas csörgő, hendméd, divatházból öltöztetett, elegáns plüssnyulak, kispárnamintás kispárna szegélyezik a gyermekkort. Lányaink bimbózó öntudattal csakis épségipari termékeket használnak. Aztán beirtakoznak egy tudósképzőbe, és boldogan élnek, míg… Mondjuk addig, amíg a vezetőtanáruk nem a pasijukkal vitatja meg az ő szakdolgozatuk tartalmát!

Valami bűzlik itt, ugye? Nem is tudtam megmagyarázni, hogy pontosan miről van szó, mígnem egyszer ezzel a kérdéssel támadta hátba apját kisfiam:

-Apa, neked ki a hősed?

-A hősöd – hasogatta a szőrszálat a felnőtt –. Az én hősöm… Hát az én hősöm Anya.

Azt hiszem, a kisfiamnál csak én lepődtem meg jobban. Hogy lehetnék én hős? Pedig igen, én, meg te, meg ő – mind hősök vagyunk. Csakhogy ez nincs világgá kürtölve.

Ezt a hőstárat is ideje lenne kicsit felfrissíteni. Hogy a kislányoknak legyen bugyirózsaszín pónikon és vízfejű macskákon kívül is választási lehetőségük. Kezdjük mindjárt az istenekkel. Zeusz mellett ne a tehénszemű Héra okvetetlenkedjék (akiről csak azt tudjuk, hogy piszkosul féltékeny), nem kérem, legyen a társa ezentúl Zeussza, akinek fegyvere egy villámgyors kötőtű… Az álomgyár is újragondolhatná a legendákat. A női egyenjogúság nevében legyen Pókasszony, Denevérnővér, Gandalfina, Mary Potter. Végül azokat is rehabilitálnunk kell, akiknek emberi, asszonyi nagyságáról legfeljebb március nyolcadikán szokás szót ejteni. Igenis szeretnénk Marie Curie-nyomatos pizsamát, Florence Nightingale-hajzselét és Teréz anyás bögrét!

Most már csak egyetlen gondolat nyomaszt. Vajon mit válaszolnék, ha megkérdeznék: „Neked ki a hősöd?”

És te?

Sikó-Barabási Eszter

eszter

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ