Tetszik vagy sem, az anyaság könnyekkel jár

0
905

Közeleg az anyák napja, legyünk hát magunkhoz kicsit őszinték! Valljuk be, tetszik vagy sem, az anyaság könnyekkel jár. Sőt, ha lenne valahol egy anyakönny-vezető, az anyakönnyi kivonat sokszáz, vagy inkább sokezer oldalt tenne ki. Léteznek örömkönnyek, tűröm-könnyek, mindjárt összetöröm-könnyek. Sikó-Barabási Eszter írása.

De kezdjük az elején. Hányszor pityeredtünk már el a fürdőszobai csempehideg magányában – csak egy vonal van, ehehegy. Akkor hogyne könnyeznénk a két vonalka láttán! Aztán az első ritmus, amint felhangzik az ekón. Kicsink szíve. Ugye nem cserélnénk el egy élő Metallica-koncert dobszólójára? Aztán egyszer csak ottvan Ő, a hasunkon hever, csodákkal teli szemmel vizsgál. Könnyeinkkel letudnánk mosni róla a magzatmázat, de még a kórházi folyosó felmosására is futná… Aztán szopni kezd, vagy éppenhogy finnyásan elfordul, mi meg bőgünk örömünkben vagy tehetetlenségünkben. Megsiratjuk az első fogat, az első kanál krumplipürét, amit egyedül lapátol szájába – és környékére. Az első szavakra sem marad szem szárazon. Aztán amikor először megy óvodába, és rádöbbenünk: gyermekünk fél órán át is képes sírni. A legkevesebb, hogy vele sírunk. Nemde? Aztán gyermekünket megveri a  szomszéd Bélus-sírás, gyermekünk másnap elagyabugyálja a szomszéd Bélust-büszke sírás. Na meg ott vannak a gyermekbetegségek. Például a himlő. Lánykád kaparja az arcát, és a bőre már soha nem lesz makulátlan… Te is kapartad annak idején, és nem értetted anyád torokszorító tehetetlenségét. Na majd csak elkel valahogy így is. Aztán a láz is megjelenik… az igazi negyvenésfokos, amikor anyakönnyek sercegnek a gyerek bőrén.

Vannak aztán a wowkönnyek.

Csak nézed a szőkét, a barnát meg a csodaszépet, és hirtelen főbekólint a csoda, hogy hiszen ez a te szőkéd, barnád, csodaszéped, ajándékba kaptad őket…

Ha ilyenkor még életed párjával is szerelmetesen összenézel, hát az… Az már szinte giccses.

Suttogva megemlítem azokat az estéket, amikor békétlenül fekszünk, nyom a párna, szorít a takaró, horkol a férj. Ilyenkor kicsordulnak a Hufnágel-könnyek. Hogy mi lett volna, ha annak idején nem Mézgagézánkat választjuk, hanem elcsábulunk, és a bókos-csókos Hufnágelpistivel sasszézunk nevetve balra el, mondjuk a messsze, messze, nagyon massachusettsi naplementében. A mostani életünkből bezzeg kiveszett a messze… Csak a csúz maradt (meg a nesze). Mézgagézánk már nem keres minden napra más becenevet, hanem anyának szólít, ami szerinte szeretetből fakad, szerintünk meg lustaságból, és egyáltalán nem bókol, csak akkor, hogyha valami konkrét célja van ezzel… Hja, maró könnyek ezek. Csak egy dolog működik ilyenkor, elképzelni a hánykolódó-bőgő Hufnágelnét, amint éppen Gézánk nevét lehelli.

Aztán vannak a pavlovi anyakönnyek. Egy anya biztosan sírva fakad a következő esetekben: a gyerekek az óvodában énekelnek, és a sok haja-haja közül kihallaja a pujájának gyémánttiszta hangját, vagy amikor a méhének gimilcse gatyatépkedve motyog valamit a színpadon egyedül.

Amennyiben a szövegben ilyenkor az édesanyám-szó, és valamilyen virág neve szerepel egymás mellett, a hatás frenetikus. Egy kisebb afrikai ország éves vízszükségletét fedezné az ott elpatakoztatott könny.

Erre a reflexre egyébként rá is játszanak a kereskedők. Pénzért megkaphatod a gyermeked fényképét, mellette egy édesanyázós szöveggel. Tudtuk, hogy készítenek róluk képet, és már vártuk a márciusnyolci ajándékot. Megérkezett. Elővettem a papírzsebkendőmet. Itt sírás lesz mindjárt. Tényleg lett. A röhögéstől. Ugyanis gyönyörű gyermekeim képe mellé a következő négy sor volt biggyesztve:

Tavaszodik, virág nyílik,

Hóvirág és tulipán.

S a füledbe súgom azt,

Hogy nagyon, nagyon szeretlek!

Sikó-Barabási Eszter

eszter

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ