Együtt(l)étek

0
636

Holdvilágoséjszakááán, miről álmodik a lááány? Színpadról, doktori címről, saját körömszalonról, vagy menyasszonytáncról és ásókapanagyharangról? Én az utóbbira vágytam leginkább, de a fejem bekötésével az óhajok nem szűntek meg. Sikó-Barabási Eszter írása.

Debütáló háziasszonyként polgári ebéd volt az álmom: hófehér abrosz, rajta gőzölgő porcelánedény, benne a főztöm. Na meg persze galaxisom napja, amint az asztalfőn lelkesen habzsol… Asztalterítő került valahonnan, porcelán is, csak éppen a főzéssel álltam hadilábon. Hónapokig ott volt a telefon és a szakácskönyv a rotyogó fazék mellett, sőt, a laptop is. Enni azonban szeretek, úgyhogy idővel a főzés is egyre olajozottabban ment. Vagy nem ez a legjobb kifejezés? Emlékszem, egy délelőtt már fél órája eredménytelenül kavartam a majonézt, és sűrűn sértegettem a tyúkősök becsületét, amikor észrevettem, hogy olaj helyett ecetet csepegtetek a tojáshoz.

Férjem nem ambicionált. Eltüntette ugyan mindig, amit elétettem, de szó nélkül. Egyszer megsokalltam a némaságot.

–  Mondd, ízlik neked a főztöm? – szegeztem neki a kérdést.

–  Persze – hökkent meg – hát megeszem, nem?

Szerencséjére csak egy sóhajjal válaszoltam… Aztán csak beletanult, hogy kimondja, ha valami finom.

Hamarosan megszülettek a gyerekek. A fehér abroszt felváltotta a gyárilag paradicsomszósz-mintás, a porcelán visszaköltözött a dobozba. Egy ambícióm azért még maradt, ami az étkezést illeti. A család – ha törik, ha szakad – együtt egyék.

Vasárnap a fiúk kikönyörögték, hogy a szobában együnk. Tévé mellett. Hát jó. Asztalterítő nem is kell, helyette az idegkímélő bambuszalátét. Ezt egyétek le kórusban, pupákok! Jaj ne. A tévében a főállásban túlélő Bear Grylls éppen valami fehérjedúsat majszol

–  Szívem, áttegyem egy másikra? – játszom az előzékenyt.

–  Nem, ez jó – mondja a férjem. Aljasabb módszerhez folyamodom.

–  Samu, nem akarsz rajzfilmet? – Férjem szeme rám vasvillan.

–  Ebben vannak állatok – kecsegteti kisfiunkat.

–  Persze, javarészt döglöttek – morgok magamban, de beadom a derekamat. Legfeljebb majd háttal ülök a képernyőnek. Jó étvágyat. Kanálcsörgés, szürcsölés. Bear Grylls egyre hangosabban csócsál.

–  Kedves, ez mi? – teszi fel a kerdést galambszelídséggel elegy enyhe rosszallással a ház ura.

–  A levesben volt hús, nem? – lépek egyszerre védekező üzemmódba.

–  Anya, nem kérek piszkos laskát – lázad Samu is.

–  Nem piszkos, mákos. Edd meg. Jó, akkor egyél kenyeret – nevelem a fiamat következetesen.

Sári eközben elmélyülten tanulmányozza a mákos laska röppályáját. Rá se szólok. Azért se.

Senki nem fogja elrontani a hangulatomat.

A családom együtt ebédel – vizslatom tulajdonosi büszkeséggel a majszolókat. Legfeljebb este majd sütök pizzát. Porszívózás után, persze. Majd nagylelkűen a képernyő felé sandítok:

      –    Tudod mit, Bear Grylls? Neked is jó étvágyat!

Sikó-Barabási Eszter

eszter

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ