Türelemre hangolva

0
981

Emberi történetek, a nyelv szintjén szerveződő folyamatos önmegfigyelések: a lélek rezdüléseit, a test és a tudat válaszreakcióit rögzítő mondatok. Arról, hogy milyenek vagyunk, és milyenek lehetnénk. Ha lenne bennünk együttérzés. És türelem. És irgalom. És szeretet. Ha lenne… Gyéresi Júlia története.

Ma nagyon megbántották. Többen is. Vagy ő túl érzékeny? Túlérzékeny? Jól palástolta eddig is a megalázottságát, ma már egyáltalán nem divat láttatni, ha valami fáj. Aki érzéketlennek mutatja magát, azt erősnek hiszik. Az vagy, amit újra és újra teszel, mondja Arisztotelész. Újra és újra. Hát jó, gondolta Gina, a ma estét a rossz szokásaim társaságában fogom eltölteni, lajstromozom őket. Nem tetszik, amit kapok, változtatni fogok azon, amit adok. Az én felelősségem, hogy lecseréljem a rossz szokásaimat, végeredményben életem főhőse én vagyok. Hiába tagadják sokan, hogy érzelmeink és tetteink szoros kapcsolatban állnak egymással, nincs olyan ember, aki ne alakított volna ki magában negatív viselkedésmintákat védekezésként.
Gina aprólékosan felkészült: fürdővizet engedett, málna illatú habfürdőt öntött a vízbe, egy home sweet home feliratú tálcára mindenféle finomságot felhalmozott – a füstölt lazactól a csokis tejberizsig -, illatos mécseseket gyújtott, és kézügybe helyezett egy üveg alaposan behűtött pezsgőt is. Biztos, ami biztos. Egy konyhaszéket odaállított a fürdőkád mellé, azon helyezte el a tálcát. A telefonját a töltőre csatlakoztatta, hadd legyen minél távolabb tőle, a szobában, ne zavarhassa senki. Most éppen egyedülálló, harminc elmúlt már, ez van, nem siet sehová, ó, dehogy, most már kivár.

      Elnyújtózott az illatos vízben, félhosszú haját kontyba rendezte a feje tetején, a tarkója alá egy összehajtogatott törülközőt tett. A gőz gomolygott a tükör előtt, a pára lecsapódott a csoki színű csempén. Az érzelmi ingadozások mérleghintája most párhuzamos volt a képzeletbeli belső talajjal, nyugalmat érzett, mintha az időt és az emberiséget a fürdőszoba ajtaján kívül hagyta volna. Milyen sokáig rágta a körmét, jutott hirtelen eszébe, amint végigsimította combját, és hosszú ujjai előbukkantak a víz alól. Tele volt dühvel, mert nem foglalkoztak vele eleget. Akkor kezdte rágni, amikor óvodába adták, amikor megfosztották az önfeledt és elmélyült játéktól. Egyedül szeretett a legjobban játszani.

Utálta a kényszerűségeket, a közösségeket, még a körömházát is véresre rágta, félt, hogy nem elég jó, hogy nem tud megfelelni, hogy ő sosem lesz mintagyerek.

Nagyon későn múlt el ez a frusztrációja, jócskán tizennégy éves kora után, amikor hirtelen olyan sokan kezdtek udvarolni neki. Tanulni is utált, állandóan olvasott, még éjszaka is, elemlámpával a paplan alatt. Folyton azt hallhatta a közepes osztályzatok miatt, hogy nem viszi majd semmire, ha így folytatja. Emiatt sokszor jelentéktelennek és elcseszettnek érezte magát. Igaz, ma nem lenne az, aki, ha nem olvas olyan mérhetetlenül sokat kamaszkorában, a napi háromórás hangszeres gyakorlás mellett. Az igényszintje egyre nőtt a szofisztikáltsága miatt, és  túl magas elvárásokat támasztott a környezetével szemben. Nem vagy könnyű eset, hallhatta sokszor a konzervatóriumi évek alatt.

      Huszonöt évesen – már elismert hárfaművészként – ismerkedett meg a Berlini Filharmonikus Zenekar szólótrombitásával, Udoval. A férfi rendkívül művelt volt, vad és szenvedélyes, Gina gondolkodás nélkül igent mondott neki, amikor két hét együttlét után feleségül kérte. A kettes szám rossz előjelnek bizonyult: Udo már kétszer volt nős, mindkét házasságából két-két gyermeke született, Gina mindössze kétszer koncertezhetett a házasságuk ideje alatt, és amikor ezt szóvá tette, két hatalmas pofon vetett véget a kétéves kapcsolatuknak.

      Megkönnyebbülve tért haza Kassára, és belefeledkezett Vera Dulova hatalmas repertoárjának áttanulmányozásába. Önálló estre készült, a nagy visszatérésre. A hirtelen visszakapott szabadság az elején lelkesítette, azt tehetett, amit akart, a szülei megnyugodtak, hogy visszakapták egyszem lányukat. Nem lakott velük, egy lakosztályt bérelt a szomszédos, frissen felújított társasházban, de igyekezett gyakran meglátogatni őket. A hűvös eleganciájú jogász párt mindenki tisztelte a városban, házasságuk példaértékűnek számított. Gina szégyellte, hogy ő máris elvált asszony. Nem tettek ugyan szemrehányást, udvariasan csak annyit jegyeztek meg: máskor légy megfontoltabb.

Azt, hogy szeretik, soha nem mondták neki, csak azt, hogy bízunk benned, ne kelljen csalódnunk.

      A beszéde nyafogóvá vált, egy régi barátnője figyelmeztette, hogy ez sokakat irritál. Gina megértette: nem képes önállóan segítenie magán, az önbecsülése megsérült, és a hangja segítségért, szeretetért sír. Felkeresett egy elismert pszichológust, aki miután végighallgatta, kíméletesen közölte vele, hogy az áldozat-mentalitás elhagyásához abba kell hagynia mások hibáztatását, felelősséget kell vállalnia a saját döntéseiért. Biztatta, mihamarabb álljon újra a közönség elé, legyen bátor, zárja ki a mindennapjaiból az alacsony kalibrációs szintű érzelmeket: a szégyent, a bűntudatot, a gyűlöletet, a fájdalmat, a félelmet, a vágyakozást, a haragot, a büszkeséget. Már Freud is pontosan tudta, mondta kedvesen, hogy a szégyen neurózist idéz elő,  rombolja az érzelmi és a lelki egészséget. Gina, maga okos nő, magának nincs szüksége erre a befelé forduló, önmagát elítélő attitűdre, nyisson a világ, az emberek felé. És tanuljon meg örülni a kudarcoknak is, jó tanítómesterek. Az öcsémnek fotókiállítása lesz a hétvégén a Kultúr Centrumban, jöjjön el. Barátságosan kezet nyújtott, Gina fizetni akart, de a férfi elhárította. Csak egy kis baráti beszélgetés volt, mondta, magának nincs szüksége terápiára, csak arra, hogy jobban szeresse önmagát, és játékával segítse az emberek érzelmi feltöltődését. Úgy tűnik,  gondolta Gina, a hárfa lesz a megmentőm, ez az emóciókkal telített ősi hangszer. Szívét elöntötte a hála: nem az ideális külső körülmények megteremtésén kell hát fáradoznia, hanem a benső örömöt kell újra átélnie, a teljes önátadás extázisát, mint gyermekkorában, amikor a babáival játszott.

      Azon az április végi szombaton elment a fotókiállításra, a fekete-fehér fényképek időtálló varázsa az érzékeire is hatott, az alkotó személye is felkeltette az érdeklődését, úgyhogy elfogadta Márk vacsorameghívását.

Mindketten sérültek az előző kapcsolatukban, beszélgetésük panaszkodással kezdődött, kölcsönös vigasztalással és pozitív megerősítéssel folytatódott, majd egy hosszú éjszakai sétával zárult.

Nem a féktelen szenvedély, a testi vágy, hanem a meghittség,  az ölelés, a sok beszélgetés biztosította viszonyuk alapját. Gina önálló estje mind professzionális, mind pedig az előadásmód intenzitását tekintve hatalmas sikert aratott. Márk a kulisszák mögül figyelt, nem akarta, hogy lámpaláza befolyásolja kedvese teljesítményét. Még Udo is gratulált, üzenetet küldött, bocsánatot kért, és sok szerencsét kívánt.

      Öt évet töltöttek együtt Márkkal, minden fellépésére elkísérte, körbeutazták a világot. Aztán egy napon szerződést ajánlott a férfinak egy amerikai építészeti folyóirat. Azt mondta, elfogadja,  és egyedül szeretne menni. Gondolkodási időre van szüksége, Gina ne haragudjon rá. Fél év múlva tudni fogja, akkor vagy megkéri a kezét, vagy végleg elbúcsúzik tőle. Elment, Gina pedig újra felkereste a Márk bátyját, a pszichológust. Minden pénteken vele beszélgetett, de ő sem tudott semmit az öccséről, őt is meglepte a döntése,  nem értette. De hát az emberi psziché már csak ilyen, mondta, csupa váratlan meglepetést tartogató szerkezet, kiismerhetetlen konstrukció.

A bizonytalanságnál nincs rosszabb, mondta ki Gina hangosan.

Utálom a bizonytalanságot,  utálom,  utálom! A tálca már teljesen üres volt, mindent megevett, a pezsgőt is megitta. Eddig öt hónap telt el, öt teljes hónap, nem csoda, hogy fogytán a türelme, és mindent túlreagál. Még egy hónap van hátra, akkor végre kimondhatja, hogy vége. Mert neki nem kell olyan férfi, aki ennyire labilis, aki szarban hagyja a nőt, akit állítólag szeret. És akkor majd lehúzhat neki két pofont, átadhatja neki az Udótól kapottakat. Vajon hány pofon utazza körbe naponta a Földet?

Gyéresi Júlia

Gyéresi Júlia impressumhoz

 

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ