Macskaidő

0
273

Emberi történetek, a nyelv szintjén szerveződő folyamatos önmegfigyelések: a lélek rezdüléseit, a test és a tudat válaszreakcióit rögzítő mondatok. Arról, hogy milyenek vagyunk, és milyenek lehetnénk. Ha lenne bennünk együttérzés. És türelem. És irgalom. És szeretet. Ha lenne… Gyéresi Júlia története.

      Gyakran álmodott hatalmas, végeláthatatlan zöld rétet, magas fűvel, színes virágokkal sűrűn benőttet, üde illatút, békéset. Hátra vetette magát a fűben, felnézett a határtalan kék égre, egyet sóhajtott, egészen mélyet, várakozástelit, és felkiáltott: cic, cicmic, cicukák! Abban a pillanatban ellepte a rétet a rengeteg macska, nyávogtak, doromboltak, dörgölőztek, sorra elébe járultak, ő pedig az örömtől kábán a nevükön szólította mindegyikőjüket: Topi, Zozó, Anci, Báró, Flóri, Hercegnő, Kinka, Matyi, Gazsi, Lordi, Cérna, Dini, Pisze, Zazi, Rigó, Bandita, Jágó, Kicsi, Lencsi, Pite, Dugó, Rézi, Dominó, Cirmi, Alamuszi, Félix, Golyó, Saci, Tibbe, Dalmi, Jocó! Szépségeim, hát mind itt vagytok! Amikor a fű és virág illatú réten hempergőzött álmában, és szerre megitatta langyos tejjel mindegyik valaha élt macskáját, tudta, jó napra számíthat, könnyű szolgálatra. De ma éjjel sötét erdőben bolyongott, a hideg átjárta az egész testét, néha megcsillant egy-egy szempár a fák lombkoronájában, a holdfényben, szólongatni szerette volna őket, régen látott cicukáit, mégsem tudott megszólalni, valami nem engedte. A rossz előérzet megnémította.

Reggel leverten, fájó tagokkal, zúgó fejjel ébredt. Mit csodálkozik? Hatvankét éves.

A sok lábon állás, cipekedés, jövés-menés, tűrés és szorongás nyomott hagyott a testén. 1977-ben került a Piros Nap vendéglőbe, pincérnőnek, egy közeli faluból. A szülei nem örültek a döntésének, életük végéig nehezteltek rá, az elvárosiasodott leánykánk, így emlegették. Ő viszont boldog volt, hogy önálló életet kezdhet egy népszerű vendéglőben, tisztes havi bérért. Akkor még sokan jártak oda enni-inni, nyaranta a kerthelyiség zsúfolásig megtelt, jól főzött a szakács, nem volt megállás, még a legínségesebb időkben sem, a szocializmus építésének dicsőséges éveiben. A főnök mindent beszerzett, voltak kapcsolatai, a legtöbb elvtárs náluk ebédelt, náluk itta öntudatlanra magát. A lánya már betöltötte a két évet, az anyósa ügyelt rá, nála laktak, a családi házban. Derék asszony volt, csendes teremtés, korán megözvegyült, egyedül nevelte a fiát, hasznos szakmára taníttatta. Bandika autószerelő lett, türelmes, illedelmes, megbízható szakember. Nagyon örvendett, amikor udvarolni kezdett neki a finom modorú fiú, szolid szerelem volt az övék, megbecsülték egymást. Amikor a szerencsétlenség bekövetkezett, akkor is rosszat álmodott előtte: pókok másztak elő mindenhonnan, hálót fontak a tárgyak, az emberek köré,  moccanatlanná dermedt a világ. Éppen egy rántott borjúlábbal igyekezett egy kövér elvtárs asztala felé, amikor telefonon keresték. Az autójavító műhelyre ráesett egy villanyoszlop, és Bandika egy rosszul rögzített szerelőemelvény alatt lelte halálát.
Fél évre rá az anyósa is elhunyt, a bánat – mintha testet öltött volna – mindenhová követte őket, aztán egy vasárnap reggel annyira ránehezedett az Ilus néni mellkasára, hogy többé nem ébredt fel, megfulladt. A hároméves Réka költögette – mama, mama, ébredj -, erre eszmélt fel, a kislánya éles kiáltozása térítette magához. Ketten maradtak, szótlanságba zárva. És szépen, rendre feltűntek náluk a macskák az udvaron. Először Topi és Zozó érkezett – két európai rövidszőrű: egy cirmos és egy füstszínű -, a farkukat magasra tartva, farokvégüket meggörbítve egyből hozzájük dörgölőztek, és náluk maradtak. Ez idő tájt jelentkezett a fájdalom a vádlijában,  először úgy tűnt, izomláz. Nem volt kövér, nem nehezedett nagy súly a kismedence területére. Nem is dohányzott, bőven elég volt, amennyi füstöt passzív dohányosként naponta belélegzett a munkahelyén. A kis lilás dudorok rá két évre jöttek elő, Réka ötödik születésnapján. Akkor már velük volt Flóri, Anci, Báró és Hercegnő is, a fehér, a fekete, a teknőctarka és a vörös cica. Az orvos azt mondta, a lábát vizsgálva, hogy kérem, ez bizony visszérbetegség, hordjon gyógyharisnyát, mert már a legcsekélyebb megterhelés is azonnal lábdagadással jár. A szíve erős volt, bírta a napi strapát, szerencsére később sem alakult ki nála lábszárfekély.

A harisnya az érfalakat feszesen tartotta, a kislánya mindennap átölelte a nyakát, ez erőssé tette a szívét, a macskák meg a lelkét vigyázták, határozottan érzékelte.

Mindig rugalmas talpú cipőt hordott, óvta az egészségét, meg kellett alapoznia kislánya jövőjét.
A macskáktól sokat tanult, megfigyelte, hogy a miaú nyelvet csak az emberrel való kapcsolatteremtésre használják, az egymás közötti érintkezés nyelve sokkal bonyolultabb, és nemcsak hangokra épül, inkább testbeszédre és szagbeszédre. Amikor kiscicák születtek, a Hercegnő kölykei, akkor hallotta, milyen lágy, szinte csipogó hangon szól az anya a picikhez. Aggodalmát és gyöngédségét más-más hangfekvésben fejezi ki, és állandó szaglászásával folyamatosan információkat gyűjt kicsinyei egészségi állapotáról. Megleste, hogyan tanítja az anya a kicsiket egeret fogni: mert a vadászatot tanulni kell, nem genetikailag örökölhető tulajdonság. Igen, az életre szintén nevelni kell a gyermekünket, gondolta ekkor, figyelmét, izomzatát edzeni kell, nem mindent azonnal megadni neki, mert puhány lesz, lusta és élhetetlen. A macskák társaságában egyre kifinomultabbakká váltak a megérzései, rájött, hogy az emberek többnyire mást mondanak, mint amit valójában éreznek és gondolnak.
Arra törekedett, hogy a lányát soha ne bántsa meg, bízott benne, ösztönözte, és segítette. Örült gyors önállósodásának. Esténként gyertyát gyújtottak, teáztak, megbeszélték a napjukat. Réka érezte, hogy az anyjának nehezére esik a beszéd, a környezetükben többen szóvá tették már, hogy a szükséges közléseken kívül – köszönés, rendelések felvétele -, az anyja senkivel nem beszélget. Amikor egyszer erre rákérdezett, azt válaszolta, hogy mindenki hazudik.

Kérte a lányát, ne érezzen bűntudatot miatta, nem korai megözvegyülése, eseménytelen élete, és a napi monoton munka miatt lett ilyen, hanem mert rájött: a szavak elfedik és elferdítik az igazságot, ő pedig utál hazudozni.

A macskák mindöröktől fogva az emberek fejlődését segítették, nem véletlenül jelentek meg náluk éppen akkor, amikor rájuk szakadt a gyász. Tudatuk képes az emberi energiamező helyreállítására, sokat köszönhet nekik, közülük való, az emberek társasága boldogtalanná teszi, csak a macskák, csak ők tudják azt nyújtani számára, amitől kisimul a lelke.
Réka nem neheztelt az anyjára, elfogadta különcségét, kívülállóságát, és alig várta már, hogy ő is független lehessen, és elhagyhassa az országot, el egész Kelet-Közép-Európát és Délkelet-Európát, az összes volt szocialista országot, a képmutatás és a korlátozás nyomasztó övezeteit. Jól tanult, kitartóan, céltudatosan, az orvosi egyetemet éppen abban az évben fejezte be, amikor megnyíltak a határok. A szabadság érzése és a kitörni vágyás mindig ott volt a lényében – akárcsak annak idején az anyjában -, és most már az utazás is lehetővé vált. Franciaországig meg sem állt, őt az elegancia, az ápoltság, a jólét, a nyugati kultúra és gondolkodásmód lenyűgözte. Amikor az anyjával közölte, hogy elmegy, anyja csak ennyit mondott, tudtam. Lenyitotta az ágyneműtartót, kipakolta a lepedőket,  paplanokat, párnákat, még matatott egy kis ideig, majd elmozdította a furnérlemezt, és kiemelt egy fehér párnahuzatba tekert csomagot. A tiéd, szólalt meg csendesen, neked gyűjtöttem, három darab ezer grammos aranyrúd, benne van az apád balesetbiztosítási pénze is, meg az én megtakarításaim. Legyen jó életed.
A Piros Nap vendéglő ócska kocsmává züllött, kizárólag italokat árultak, és az italok mellé mogyorót, burgonyaszirmot, sós rudat. De aki naponta járt oda, az nem kért rágcsálnivalót a vodka, a köményes vagy a konyak mellé. Két pincérnő váltotta egymást, Viola, a főnök fiatal szeretője, és ő, a régi, lelkiismeretes munkaerő. Nem volt túl nagy a forgalom, nyugodtan ülhetett felpolcolt lábakkal a pult mögött, és kedvére ábrándozhatott. Ritkán olvasott, ide-oda cikázó gondolatai izgalmasabbak voltak bármely elbeszélésnél, regénynél. Minden egyes története a macskáiról szólt, jellemük alapján körvonalazódtak a jelenetsorok, bonyolódott a cselekmény. És akkor hirtelen megérezte, valaki bejött a vendéglőbe a raktáron keresztül, órákig elbújva várt, várta, hogy minden vendég távozzon, és nemsokára megöli őt. Az álarcos alak mögéje került, és egy téglával többször lesújtott a koponyájára. Ő csak a macskáit látta, kezében két szatyorral, tele száraztáppal, sült csirkemájjal, kemény tojással, üvegekbe töltött langyos tejjel szaladt feléjük, mosolyogva, rugalmas talpú cipőben, a térdközépig érő fűben.

Gyéresi Júlia

Gyéresi Júlia impressumhoz

 

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ