Te is tudsz csodákat tenni

0
703

A csodákról akarok mesélni neked. A hatalmasakról, melyeket apró részletek takarnak be, és azt hinnéd, hogy az álca miatt nem is csodák. Azt hinnéd, hogy az élet természetes velejárói, rutinok, emberi természetek. Nézz mögéjük, készíts térképet róluk. Meglátod, óriásiak. Aczél Dóra írása.

Óriási a teával beszürcsölt tudás. A doktornő ott ül előttem, mellettem, de leginkább bennem van, mert emléket idézünk, s az emlékek bennünk vannak. Sosem kérdeztem eddig, mert valahogy tudtam, hogy mi az igazság, de az annyira egyszerű volt, hogy nem tudtam elhinni valósnak. Csodálkozott, hogy nem tudom a történetet, gyerek voltam még – ütöttem el, kíváncsi voltam az ő főszereplős történetére.

Fiatal voltam még, és biztosan nem gondoltam végig, hogy mit teszek. Aláírtam a kezességet, aztán elmentem a teszkóba vásárolni. A következő emlékem, hogy arra ébredek, két óra eltelt, és még semmi nincs a kosaramban, állok a vajak meg a tejek előtt, és azon gondolkodom, mégis hogy tehettem ekkora felelőtlenséget. Aláírtam a kezességet egy akkora műtét anyagi fedezetére, amely többet ér, mint a házam és az összes ingóságom benne.

Azt hiszem, imádkoztam is, és valahogy átadtam ezt az egész történetet a gondviselésnek vagy sorsnak, nevezzük, ahogy akarjuk.

A kórház diakonissza-szobájában végülis ellakhatnék, ha viszik a házat.

A vízumhoz kellett a kezesség. Az orvosok Bécsben jófejek voltak, őket nem érdekelte az anyagi vonzat, habár erre csak később, a műtét után jöttem rá.

Hallottam valakitől, hogy létezik egy keresztény szervezet, amelynek Bécsben is van kirendeltsége, kaptam egy telefonszámot. Egy nővel beszéltem, elmondtam, hogy én vagyok a kezelőorvosa egy romániai kislánynak, akit muszáj Bécsben műteni, mert ha nem, amputáció lesz a vége. És hogy a kórházi költségekre keresek támogatást. A nő azt mondta, hogy a bécsi önkormányzatnak van ilyen programja, amelyben külföldiek kórházi kezelési költségeit vállalják magukra, ha azt a beavatkozást az országban nem lehet elintézni. Állítsak össze egy dossziét.

És amíg az egyévente megszervezett kórházi kiránduláson voltam veled és még pár gyerekkel, egyik délelőtt az összeállított dossziédat odaadtam ennek a nőnek, ő vállalta, hogy beviszi a városházára.

Pár nap múlva hívott telefonon ez a nő, hogy a városházán a pecsétet rárakták a dossziéra, a kórházi költségeket teljes mértékben Bécs Város Önkormányzata állja.

Doktornő vagyok, de hidd el, a te eseted számomra is nagyon különleges. Nem láttam a kiutat, és olyan szépen kialakult minden. Meghát akkor nem tudhattam, hogy ennyi év után így fogunk találkozni, egy tea mellett, és csak nosztalgiázunk azon, ami volt.

Látod, erről a csodáról is akartam mesélni neked.

Erről a történetről, amit másnap elmeséltem, és csak annyit sommázott, aki hallgatott, hogy hát persze, hiszen mindenki hős, tudtam én, csak nem mernek úgy élni az emberek.

Attissal épp a kórházba száguldoztunk, mert ő meg reagált egy elkeseredett fuvarkérésemre. Azért elkeseredett, mert nem kevesebbet kértem, mint egy odafuvart, sok órai várakozást, és egy visszafuvart. És az odafuvart embertelen korai időpontban. Attis csak bejelentkezett, hogy ő szívesen. Megoldotta a helyettesítését aznapra, egyetemi tanár.

Ez a csoda az, amit az emberek működtetnek. Megtapasztalni ugyanannyit tesz, mint magadban megtapasztalni az istenit. És Attis megmondta, te is tudsz csodákat tenni. Hát hidd el, és csináld.

Aczél Dóra

dora

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ