Igenis vannak esetek, amikor legjobb megoldás a császár – olvasói vélemény az anyás szülés írás margójára

1
781
császár

Mindig elolvasom írásaidat, és kíváncsian várom a következőket, mert életszerűek, humorosak, tanulságosak, elgondolkodtatók. A legutóbbi cikked, ami a születés hete keretében íródott, kicsit felkavarta bennem az érzéseket (na jó, nem is kicsit).

Egyetértek írásod üzenetével, hogy mindenkinek engedjék meg, hogy szüljön úgy, ahogyan szeretne (legalábbis számomra ez volt az üzenet), mégis csalódtam. Már megint egy olyan írás, aminek habár üzenete nemes, és mindenkinek meg kellene hallani, mindezt úgy tálalja, hogy a császárral való szülés a lehető legrosszabb dolog, és csakis rossz döntés lehet, csakis az orvos kényelméből fakadhat.

Úgy gondolom, mivel sokan olvassák az írásaidat, felelősség hangsúlyozni, hogy igenis vannak esetek, amikor a legjobb megoldás a császár.

Szidjuk az orvosokat, elítéljük a császárt akarva vagy akaratlanul választó nőket, ez a közhangulat. Én kétszer szültem császárral, és elmondhatom, egyik sem volt egy 5 perces, ‘gyorsan legyünk túl rajta’-dolog, de ami a lényeg, hogy nekem nem is így állította be az orvos. Elmondta, hogy ez egy komoly műtét, két oldalas tájékoztatót adva a lehetséges kockázatokról, szövődményekről, amihez kezem írását adtam, hosszas dilemmázás, önvádaskodás, szorongás után. És nem azért, hogy önként, dalolva menjek kés alá, elkerülve a fájdalmat.

Igen, lehet és kell is szót emelni azért, hogy ha nem muszáj, ne legyen császár, jobban mondva ne az orvos kényelme, kedve miatt. De azt is mondjuk el legalább egy mondatban, hogy hányszor mentett életet, életminőséget egy ilyen beavatkozás.

Munkám során találkoztam jó pár olyan gyerekkel és anyával, akiknél bizony ha császár lett volna, valószínűleg a gyerek nem járna speciális iskolába, sőt, ülni és szilárd ételt enni is megtanult volna. Bár anyósomat felülmúlni nehéz, hiszen 5 kilósan szülte meg a férjemet (minden elismerésem ezért), de ha akkor lehetett volna, valószínűleg ő is azt választja, és talán ma nem kellene Attilának nap mint nap hátfájással élnie az életét, mert a nagy súlya miatt szépen megcsavarodott.

Azért keltenek bennem háborgó érzéseket az ilyen jellegű írások, mert habár üzenetével teljesen egyetértek, mégis azt sugallja, hogy mindenáron természetesen szüljünk.

Tudom, személyes érintettségemből fakad a lázadozásom, de amikor a környezetemben azt tapasztalom, hogy egy nő odajut, hogy szó szerint ő vagy a gyereke meghal csak azért, hogy természetes úton szülhessen (mert mindenhonnan az jön, hogy ha császárral szül, nem is igazi anya, ha császárral szül, akkor gyenge, mert elkerüli a fájdalmat), hát én akkor azért kampányolok, hogy a császár nem ördögtől való dolog, csak jól kell orvost választani. Fontosnak tartom, hogy amikor a természetes szülést reklámozzuk (és igen, sajnos reklámozni kell, pedig a nevében is benne van, hogy természetes) azt ne úgy tegyük, hogy máglyára küldjük a császárt. Legalább egy mondatban említsük meg, hogy vannak helyzetek, amikor életet és életminőséget ment. Mert azt tapasztalom, hogy általában ebből az emberek csak azt hallják meg, hogy jaj-jaj annak, aki császárral szül, mert csakis kényelemből teszi azt.

Nem is szaporítom tovább a szót. Köszönöm, hogy meghallgattál.

MEGOSZTÁS

1 hozzászólás

  1. Nekem pedig ez az írás azt sugallja, hogy Ön valamit nagyon félreértett az Anyás szülés c. írásnál. Idézem Sikó-Barabási Esztert: “merjünk úgy szülni, ahogy nekünk jól esik, ne tagadjuk meg önmagunkat, mondjunk nemet, ha kell”. Ergó: Teret kínál bárminek, ha úgy esik jó, és az kell, akkor akár császár.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ