Stoppolt az Élet

0
825

Van, hogy néha lestoppol az élet. Dórával legalábbis ez történt legutóbb. Azon kapta magát, hogy három generáció ül az autójában, senki nem ismert senkit, de valamiért mégsem voltak teljesen idegenek egymás számára…

A kanyar mögött bújt meg, én az autómban, ő bőszen integet az út szélén. Lehúzok, megállok az egyenes vonalon, bekapcsolom a vészvillogót, visszapillantok a tükörben, vajon nem tartom fenn a forgalmat? Kinyitja az ajtót, és gyorsan mondja, hogy van még egy néni, hadd szóljon már neki is, szegény nem beszéli a nyelvet. Mondom, jó, persze, én Krasznáig megyek, ő Feketeerdőig, a néni Sólyomkővárig.

Amíg tipegősen, futtában jön a néni, én igyekszem a hátsó ülésen kis helyet csinálni, félredobálom a szemetet, a gyerekek kincseit (amit csak ők látnak annak), egy kisebb kupacba hajítom. A néni az első ülésre ül, egy nagy szatyor, kabát van nála, nem engedi el, bepréseli magát. Közben jön a fiatalabb idős néni is, ő sokat beszél, hálás. Mondom, hogy nem megyek be Feketeerdőbe, a letérőig tudom vinni. Ő is úgy gondolta, onnan csak talál valamit. Elindulunk. Mondom az öreg néninek, hogy kösse be magát. Nem érti, a hátsó néni elmondja szlovákul neki, de a néni nem csak a nyelvi nehézség miatt nem érti. Nem tudja, hogy mi az, biztonsági öv. A hátsó néni segít neki, én koncentrálok közben, hogy a kanyarokat még a tőlem megszokott óvatosságnál is óvatosabban vegyem be, nehogy baj legyen. Rövid az út, a hátsó néniből nem fogy ki a mondandó, gyorsan észreveszi, hogy nem vagyok román, mondjuk nincs nehéz dolga. Kapcsolódási pontokat keres, az ő férje is félig magyar, de sajnos ő már nem beszéli a nyelvet. Van-e családom? Van, két gyerek. Ó, az szép, hol lakunk? Váradon. A férjem szilágysági. Jaj, Szilágyság igazán szép. Ott is van ismerőse. És most hol vannak a gyerekek? Óvodába, mondom én, ma a férjem fogja elvenni, ha én nem végzek időben. Hát besegít, jó ember? Persze, besegít, nemcsak besegít, hanem csinálja, ez ugyanúgy az ő dolga is, mint az enyém. No, milyen szerencsés a domnisoára, hogy ilyen jó férjet kapott magának.

Én találtam őt? Az is lehet, hogy ő talált meg engem.

Igaz, bólint a néni, és még némi generációs különbségekről beszélünk az utolsó kanyarban, aztán meg is érkezünk a letérőhöz. Úgyanúgy vészvillogót nyomok, kiszállok, mert a gyerekzáras ajtót csak én tudom neki kinyitni, köszöni, nyomja a pénzt a kezembe, mondom, tegye el nyugodtan. Nem erősködik, és ez nekem jól esik. Megyünk tovább az öreg nénivel. A kanyargós út miatt az ajtónyitóba kapaszkodik, meghűl bennem a vér, mondom neki lassú románnal, hogy nu acolo, mutatom is, hogy azt nem szabad, megérti valahogy, leveszi a kezét, a fenti kapaszkodóba fogózik. Kérdi, hogy ott jó-e. Mondom, hogy igen.  Mikor megérkezik az ő kanyarjába, mondja, nem tudom eldönteni, hogy milyen nyelven mondja, de értem. Megállok, vészvillogó. Mutatja az övet, hogy kapcsoljam ki, ő nem tudja, hogy kell. Pakolászik, keresi a pénzt, mondom, hogy nem kell pénz, mutatom is a kezemmel, széleset mosolygok, hogy biztos, hogy értse. Erre elkapja a kezem, megszorítja, a szemembe néz, szlovákul és hosszan mondja, hogy az Isten áldjon meg. Majd kiszáll, és eltipeg, öregesen, de mégis sietősen.

Én rálépek a gázra, és azon tűnődöm, hogy mi ütött belém.Soha nem veszek fel stopposokat, nem elvből, egyszerűen lustaságból és kényelemből.

De valahogy ez a két néni összekapcsolt engem valami elemi természetességgel, felvillant az is bennem, hogy ez a néni igencsak hasonlít a nagymamámra, aki úgy élte le az életét, hogy egy szót sem tudott románul, még a da-t és a nu-t sem. És három generáció ült egy autóban, mind nők, alig van közös bennünk, mégis egy csomó minden. Nem volt mellenveregetős nacionalizmus, egyszerű kommunikáció volt, melynek csak és kizárólag az volt a lényege, hogy megértsük egymást. Se a helyes beszéd, se a politikai konjunktúra nem került elő. Az élet ült be két néninek öltözve, akik haza akartak menni.

Aczél Dóra

dora

 

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ