Anyák kedvenc kérdése: „Ééés, átalussza már az éjszakát?”

0
1296

Valamelyik kismamafórumon múltkor az volt a téma, hogy melyik a kedvenc beszólásunk. Nem tudom, ha kisgyerekes anyukát látnak, egyesek miért éreznek szúró késztetést arra, hogy keresetlen véleményekkel, kérdésekkel búsítsák az amúgy is labilis kismamát. Eszter írása.

„Ééés, átalussza már az éjszakát?” – ez minden anyuka kedvence. Merthogy a gyerkőc általában nem alussza át. Ha meg mégis, akkor: „Szívem, te már biztos nem szoptatsz!” – hangzik a lesújtó válasz.

Első gyermekünk hamar elkezdte átaludni az éjszakákat. Volt nagy hejehuja, kölcsönös vállveregetések, hogy be jól van szoktatva a pulya. Pedig ez nem a szülőkön múlik. A másodikkal már nem ittunk előre a medvebőrre. Átalussza, de… például háromóránként felvisít, hogy: „Nyusziii”. Mivel egyéves koráig szinte kizárólag anyatejet vett magához, normálisnak tűnt, hogy mellettem alszik. Külső nyomás és fejcsóválások hatására azonban egyéves korában elkezdtük a fivérével egy szobában altatni. Samu a saját ágyacskájában, Sári a rácsos ágyban.

Igen ám, de Sára babánk csakis anyaszagban volt hajlandó elszunnyadni, amihez kellettem én is.

Nem a duruzsolásom, vagy kisujjam utolsó perce, hanem én magam, teljes életnagyságban. Így aztán mit tehettem mást, befeküdtem mellé a rácsos kiságyba. El is aludt hamar, már kezdtünk volna újra érdemrendeket osztogatni magunknak, de egyszer csak észrevettem, hogy már nem férek be mellé. „Ej, te Emma, rosszul kezdődik, ha már most nem alhat miattad a nővéred!” – dorgáltam gömbölyödő pocakomat. Így aztán visszakerült Sára a nagy ágyba. Sára és (Samu szavaival élve) az egész banda. Ami legkevesebb három jól megtermett nyúlból áll. Férjemmel ott szorongunk a saját ágyunk szélén, míg a vattacukorrózsaszín nyulak pöffeszkednek… Hálónkban dühöng a nyúl-age. Sebaj. Még mindig jobb, mintha Samu lenne a hálótárs… Mellette ugyanis csavarhúzó, fogó és fúrógép pihenget… műanyag persze, médincsájná. De akkor is.

Igazából nem az a fontos kérdés a gyereknevelés szempontjából, hogy a baba átalussza-e az éjszakát, hanem az, hogy az anyuka tud-e aludni.

Márpedig az anyák nagyon inventívek, hozzászoknak a kevés alváshoz is. Úgy is képesek pihenni, hogy nyakukban lóg egy csecsemőláb, vagy baljukban egy cumisüveget szorongatnak. Végülis egy babának joga van az anyaszaghoz, az anyaszuszogáshoz. Amikor reggelente az olimpián érezzük magunkat a szemünk alatti karikák láttán, vigasztalódjunk ezzel, és azzal, hogy a gondoskodás később megtérül…

Van egy három, és egy egyésháromnegyedéves gyerekünk. Ezennel mindennemű érdemrendet visszavonok magunktól. Kőkemény munkával eljutottunk mostanra odáig, hogy egyikük sem alussza át az éjszakát. Samu pár óra alvás után átjön, felráncigálja az apját, és  áthurcolja magához. Mit tehetnénk, napközben nincsenek együtt sokat, legalább az atyai hortyogásból részesüljön…

És ha ezek után valaki megkérdezné önöktől, hogy: „Ééés átalussza-e?” – nyugodtan kérdezzenek vissza. „És, uramhölgyem, ön mindig átalussza? Ki maga, valami ügyeletes Csipkerózsika, pardon, Józsika? És ha átalussza, akkor hány altatóval sikerül? Vagy a tévé neonkék csápjai ringatják álomba?”

A babánk úgyis kiharcolja magának a szükséges pihenésadagot. Hogy nem akkor és addig alszik, amikor nekünk kényelmes, az lehetséges, de gondoljunk bele: mégis mikor néznénk meg magunktól egy napfelkeltét?

Sikó-Barabási Eszter

eszter

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ