Ingyenes oktatás – Mit biztosít az iskola intézménye a gyereknek, ha a szülők kell mindent megvegyenek?

0
924

Ülünk az általános eligazításon. Vagyis nem ülünk, hanem állunk az ajtóban, mert ki tudja, miért, de egy kis terembe hívták az összes előkészítő csoportot kezdő gyerek szüleit. Voltunk páran. Az igazgatónő mondott. Nem részletezem, hogy mit. A lényeg, hogy komolyan megingatta bennem a még télen meghozott döntésemet, hogy ráírjuk az elsőszülöttem nevét a listára, magyarán beíratjuk. Aczél Dóra írása.

Felvettem a fintorgó kamasz attitűdöt, végiggrimaszoltam és kommentáltam az igazgatónő életiskolája, atyai szigor, a gyerek most már a közösségé lesz, tanuljon meg viselkedni hashtagjeit. Szerencsére volt még egy apuka, akivel társra találtunk ebben az újraértelmezett szülőiskolában.

Diáknak éreztem magam, akit épp csínytevésen kaptak, és az egész iskolát összehívták gruppen fejmosásra.

Az elkövetett bűn az volt, hogy a gyerekem iskoláskorú lett.

Az osztályokban külön bemutatkoztak a tanítónénik, kedvesek, szelídek. Aztán jöttek a gyakorlati kérdések, rögtön az első találkozón. Ezektől az életszagú problémáktól úgy éreztem, hogy eddigi életem burka megreped, és betekintést nyerek a valóságba. S az nemigen tetszett nekem.

Felértékelődött a társadalmi státuszom. És az összes barátom. A társadalmi hálóm. Ismét rájöttem, hogy mennyi vagány ember van körülöttem. Általában. Ezen a szülőértekezleten egyelőre senkinek nem éreztem az átható és izgalmas személyiségét, de hát nem lehet mindent első percben érezni, érteni. Lesz négy csodálatos évem, amikor mindenkit túlságosan mélyrehatóan megismerek.

Felértékelődött a fiam mostani óvodája szőröstűl-bőröstűl: óvónéni, dadus, szakácsnéni, a rendszer, hogy program volt a gilisztagyűjtögetés a mezítlábas nyári zápor után, a fabehordás tele volt izgalommal, hogy azon a másfél szobányi helyen mennyi vagány gyerek, dupla annyi vagány szülővel, az ovis szereplések, ahol a fiamnak nem kellett verset mondani, de ő kapta a videós elhanyagolhatatlanul fontos szerepét.

Felértékelődött az őszinte egyszerűsége a szeretetnek, amit most hiába öntök dicsőítő szavakban, mert csak az érti, aki ismeri az óvónénit.

Eddig is éreztem az értékét mindannak, amit ez az ovi nekünk adott, de csak most kezdett bizseregni bennem a tettvágy, hogy szobrot faragjak neki.

A fiam is felértékelődött, habár ezt most még nem tudom, hogy hátrányként éljem-e meg, vagy csak örüljek neki, hogy a gyerek okos. Eddig meggyőződésem volt, hogy a szülői elfogultságom érezteti velem a fiam különlegességét, amúgy objektív szemmel egyszerű gyerek, akinek történetesen a digitális készségei fejlettek a többi tulajdonsága rovására. Csakhogy aztán a szülőértekezleten a tanítónéni beszélt a szülői levélről, amit a gyerek fog hazahozni minden héten, és hogy persze a gyerek nem tudja még elolvasni (de, Péter el tudja, ha angolul írnák, azt is értené; való igaz, románul nem értené, csak elolvasná), majd csak év végén esetleg. És hogy kérik szépen az óvónéni által írt gyerekjellemzést. Upsz, nekünk nincs olyan – gondoltam, megkérdezem, ha megadom a gyerek facebook profilját és youtube csatornáját, az vajon megteszi-e. Nem kérdeztem meg, maradtam kuka a kisiskolás padban, jó anyuka leszek, nem szájalok, talán így jobb lesz a gyereknek. Csak aztán eszembe jut az is, hogy Timi barátnőm mesélte, hogy a múltkor milyet beszélgetett az én Péteremmel. Péter kérdezte, hogy hogy van, és ő válaszolt, aztán Péter, miután türelmesen végighallgatta Timit, megköszönte a lehetőséget, hogy ott lehet náluk. És ment játszani a fiúkkal. Azt sem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy az oviban Péter múzeumot csinált a többi gyerekkel: ásatást rendeztek az udvaron, mindent talált rozsdás vasat, cserepet, csontot és üveget kategorizáltak, katalogizáltak. Szóval azt sem nagyon mondhatom, hogy az elfogultságom láttatja velem, hogy Péternek nem csak a digitális készségei fejlettek, de a szociálisak is.

A szülőértekezleten azon is elgondolkodtam, hogy az ingyenes oktatás mögött magasodó iskola intézménye mit biztosít a gyereknek, ha a szülők kell mindent megvegyenek. Az értekezlet végeztével elmegyek a mosdóba. Se vécépapír, se szappan, se törölköző.

A sírás környékez, és eszembe juttatja azt a kiszolgáltatottságot, amit az iskolában én is mindig tapasztaltam, ha véletlenül úgy mentem be a vécére, hogy nem volt nálam papír.

Kedves gyerekem, elsőszülött fiam, Isten hozott a Rendszerben! Légy bölcs ahhoz, hogy felül tudj kerekedni rajta. Nekem nem sikerült. Én sokszor felejtettem a tekercs vécépapírt az osztályban.

Aczél Dóra

dora

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ